Stumpf-MED BT.

Vállalkozásunkat, a Stumpf-MED Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társaságot 2003-ban alapítottuk. Tevékenységünk mindig is az egészségüggyel kapcsolatos volt: kezdetben az orvoslátogatói feladatok mellett alvállalkozóként alapellátási ügyeletek ellátásában vettünk részt, 2006-tól pedig napjainkig háziorvosi körzetek ellátását végezzük állandó vagy helyettesítési formában. Emellett a háziorvosi ügyeleti munkába is bekapcsolódtunk.
Részt vettünk az évek során Egerszólát, Egerszalók, Bélapátfalva, Mónosbél, Bekölce, Mikófalva települések háziorvosi ellátásában is, a háziorvosi ügyeleti munkát pedig a Füzesabony és környéke, a Bélapátfalva és környéke, illetve az Eger és környéke Központi Háziorvosi Ügyeleteken végeztük.
Jelenleg Bélapátfalva I. Sz. Felnőtt Háziorvosi Körzetének ellátását biztosítjuk.
Önéletrajz – Dr. Stumpf György
- 1979-ben születtem Vásárosnaményban, gyermekkoromat Szamosszegen és Mátészalkán töltöttem, Mátészalkán érettségiztem.
- 2003-ban diplomáztam a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvosi Karán.
- 2005-ben háziorvosi Licence-vizsgát tettem, majd 2007-ben szakvizsgáztam háziorvostanból.
- 2006-tól veszek részt folyamatosan Bélapátfalva alapellátásának biztosításában, jelenleg vállalkozóként látom el a Bélapátfalva I. Sz. Felnőtt Háziorvosi Körzet háziorvosi feladatait.